A hotel szobájában nem működik a wifi, és a kábelem keresztül olyan lassú az internet, hogy elalszom, amíg megnyit egy oldalt. A lobbyból tudok wifizni ugyan, de mégsem ülhetek ott egész este... Kedden 9-től 8-ig voltam bent. Munka után számítógép undorom volt, így ellátogattam a fitness terembe edzeni, melynek eredménye a mai lightos izomláz.
Utána visszamentem, átöltöztem, majd irány a szauna. Mivel eddig egy árva lélekkel sem talélkoztam a 4-dik és 5-dik emelet közötti túrám során, ezért bátorkodtam egy magamra tekert törölközőben felmerészkedni a szaunáig (persze alatta fürdőruha). Szaunázás könnyen felejthető volt, 15 perc alatt melegedett 20 fokról 40-re, mikor is úgy döntöttem, hogy akkor az ágyamban alszom tovább. Kifelé menet a liftből szembe találkoztam két sráccal. Az egyik az a tipikus irtó helyes focisa alkat, mint aki éppen a Real Madrid csapatából lépett volna elő. Nem tudom ki lepődött meg jobban, én vagy ő, de ô láthatóan zavarba jött, mert két lépést tett hátra, és végig nézett rajtam, majd a haverjára kerdően, hogy ő is lát-e. Köszöntem nekik, majd közöltem, hogy "meglepetés!", rámosolyogtam, majd beslisszoltam a szobámba. Még vagy 5 percig beszélgettek rólam tátott szájjal a lift ajtóban. Elfelejtettem, hogy a latiniknál nem szabad "erkölcstelenkedni". Érdekes, hogy bármikor beszólnak, hogy jaj de jól nézel ki, mami, stb de ha valaki megragadja a kezdeményezést, akkor teljesen leblokkolnak.
Második beégésem szintén a nagyon vallásos latinoknál ma volt! Julian oktatott ki ebéd közben, de szigorúan két másik nő társaságában, sűrű bocsánatkérések közepette! Történt ugyanis, hogy a jegyzetfüzetemen fekete alapon rózsaszín betűkkel az áll, hogy PLAYBOY. Illetve ma a fekete nadrágomat vettem fel, amin szintén két playboy nyuszi díszeleg a zseben. A kollégák suttogva kérdezték ma a Juliant, hogy én hol dolgoztam a BP előtt. Mondjuk ha szilikon melleim lennének, akkor talán lenne alapja ennek a kérdésnek, de így nem éreztem jogosnak. Julian erre konzultált a budapesti kolléganőimmel, akik felvilágosították, hogy a Playboy olyan elfogadott márka, mint mondjuk a Zara. Erre megnyugodott a kis szive.
Most 9 óra van, fél órája fejeztem be a munkát, ideje visszaindulnom a hotelba, mert lassan lekapcsolják a villanyt. A munkáról inkább nem írok, mert mint tudjuk a szó elszáll, az írás pedig megmarad. Nincs baj egyébként, csak nagyon sok a meló és még többet kell tanulnom.
...ne dolgozz ilyen sokat... 12 óra az rengeteg...
ReplyDeleteÖltözz apácának talán,akkor nem lesz baj!
ReplyDelete