Üzleti úton vagyok Madridban. Ticosan indultunk, jó 20 perc késéssel. Ha egyszer eljön a világvége, akkor sem izgulnának a latinok, hiszen az nem ma lesz, hanem manyána. Hiányzott már ez a lazulás, a semmi sem hoz ki a sodromból érzés, egy biztos, ehhez értenek!
Felszállásnál majdnem elaludtam, olyan szépen és könnyedén emelkedtünk a magasba, még a lámpákat is lekapcsolták a fedélzeten (elvégre válság van, spórolunk). A leszállásnál is elbóbiskoltam, mert olyan sokáig köröztünk Madrid felett, majd a repteret jártuk be a nagy géppel, szerintem Micimackóként. A kettő között olvastam egy Costa Ricában játszódó könyvet. Meg kell alapozni a kirándulásom tárgyát.
A reptéren furcsa jeleket véltem felfedezni. Pl a csomagokhoz vezető út lefelé mutatott, valóban egy emelettel lejebb volt, csak az odavezető út nem volt érthetően feltüntetve. De mit csodálkozom ezen? A táblák köztudottan nem a tájékozódást segítik a déli népeknél.
A taxijuk úgy néz ki, mintha az angol válogatott mezébe öltöztettél volna őket: fehér kocsi piros szalaggal áthúzva. Szokásos sorban állás, 20 taxi elrobog, majd a piros lámpa megállít 10-et, van két másodperced, hogy orientálódj, majd újabb zöld hullám. A taxi csalogató kérdezte, hogy egyedül vagyok-e vagy többen megyünk egy kocsival, jeleztem, hogy egyedül, már intett is nekem egy taxit, majd visszafordult, végig mért és ennyit mondott: GUAPA! (de jól nézel ki!). Már most imádom őket! Bár a lábamról nem vesz le egykönnyen, de az önbizalmam máris felugrott a 100-ra :) Kis Casanovak tudják mi kell a nőknek!
Sofőröm már nem volt ilyen lelkes, igaz nekem sem volt sok kedvem beszélgetni vele. A recepciós meg lemexikóizott. Büszkén kihúztam magam, hogy Costa Rica-i vagyok :) Nem hitte el. :)
Szobáról csináltam képet, csak még nem működik a wifi, így az iphoneról nem tudtam letölteni. Ja, miért nem működik a wifi? Mert áraszünet volt! Nem tudom, hogy csinálják a spanyolok, hogy állandóan áramszünetük van... Ez is valami egyezményes jel lehet náluk. Vagy a manyána miatt van!
Na megyek aludni, mert holnap reggel 9-kor vár a BP. Lefoglaltam a shuttlemet, ami bevisz.
Jó éjszakát Madrid! Jó éjt Siri! :)
köszönöm az életjelt!:) - stílusod a régi!!!:)))
ReplyDelete